vissza Interjú - HMG.hu
 


HMG.hu

"Világsztárok" Szentesen

  Igen jó  hétvégéjük volt a vízilabda kedvelőinek, ugyanis szeptember 19 és 21-e között került megrendezésre a Legrand Kupa nemzetközi vízilabda torna, ahol több rangos, első osztályú csapat is összemérhette erejét. A tornán körmérkőzésszerűen, mindenki mindenkivel játszott, így összesen 14 meccs közül válogathatott kedvére a nagyérdemű.

Végül, a mieink, tehát a Legrand Szentesi VK - kis csalódásra a 6. helyen, az Egri VK az 5., az OSC  a 4. helyen végzett. A dobogósok pedig:
3. lett a Primorac Jugopetrol, 2. az FTC PVK, és az első helyen a címvédő Honvéd Domino BHSE csapata végzett. A szurkolóknak pedig jó néhány látványos akcióban és gólokban lehetett részük, és erről, gyakran személyesen a világ legjobbjai gondoskodtak. Ugyanis nem kevesebb, mint hét fess olimpiai bajnok rohangált a 33-as medence körül, na és persze még ennél is több világ- és európabajnok. (Bezzeg, ha a világbajnok focisták lennének.)
Egyszóval, ki ezért, ki azért ült a lelátón. Csakhogy párat említsek a favoritok közül: Vári Attila, Kiss Gergő, Dr. Molnár Tamás, Biros Péter, Székely Bulcsú, a már veteránnak számító, most edzősködő, "jó öreg" Csapó Gábor, Kovács Zoli, Gergely Pista, és végül, de nem utolsó  sorban, Fodor Rajmund.- aki a triplások közé tartozik (azazhogy, európa-, már világ- és olimpiai bajnok is), és akit volt szerencsénk még néhány kérdéssel is  zaklatni:

Először is gratulálni szeretnénk a barcelonai győzelmetekhez. Most már megvan a vb arany is, de egy év múlva megint itt az olimpia. Mit vártok Athéntől?

F.R.: Ugyanazt, amit Sydneytől. Eddig minden  kísértetiesen hasonlít a '99-2000-es évhez, akkor is kijött a lépés az Olimpia előtt, és ebben az évben is csak egyetlen egyszer kaptunk ki rendes játékidőben az Eb elődöntőn. Nagyon bízom benne, hogy ugyanaz lesz a vége, mint 2000-ben.

Már biztosan jártál itt Szentesen régebben, hogy tetszik az új uszodánk?

F.R.: Igen, jártam már itt többször, és el kell mondjam, na- gyon szépen sikerült kialakítani a strandot és a környékét is.

Most igazoltál le a Honvédhoz. Hogy érzed itt magad, és ugye nem tervezed, hogy esetleg megint visszamész külföldre játszani?

F.R.: Egyelőre nagyon jól érzem itt magam, és nincs a terveim között, hogy esetleg megint külföldre igazoljak.
A Honvéddal most igazán jól megy minden.


-netka,band,mrya-